Vélemények, tapasztalatok
Valódi emberek, valódi tapasztalatok
HÍRESSÉGEK AZ ÚJENERGIA KŐRŐL

Doreen Virtue - tisztán látó, szerzőnő
" A kővel 2001-ben találkoztam először a francia apáca rend kapcsán. Mindig arra intem olvasóimat, s pácienseimet, hogy legyenek kételkedőek. Ne használjanak bármit,csak azért mert "angyaloktól származnak". Én kisgyermekkorom óta tisztán látok. Ez az adomány sok ajándákot hozott már az életembe és ezáltal sok embernek tudtam segíteni meggyógyulni,boldogulni, azáltal, hogy segítettem kapcsolatukat az angyalokkal. Mikor a rend egyik tagja azzal hívott fel, hogy tulajdonába van egy kő ,amely az ősi Krisztusi korból nekem szánt sorskő kissé be kell, hogy valljam kételkedtem. Elhozta hozzám a követ, s mikor megláttam sírásba törtem ki,mert elképesztően lehengerlően gyönyörű, Isteni energia áradt belőle, s emellett határozottan érezhető volt az én tudatenergiám is belőle. Egy csodálatos találkozás volt ez. A mai napig használom saját életemben és pácienseim gyógyításában. Fantasztikus lehetőség,amely még mindig nem kap elég nyilvánosságot, pedig életeket ment."

Eckhart Tolle- spirituális vezető, szerző,felébredett
"Az Újenergia kő egy kiterjedt lehetőség a tudatos létezőknek. Aki önmaga akarja teremteni lehetőségeit, szembe akar nézni félelemeivel, fel akarja számolni fájdalom testeit, annak kimondottan ajánlom."

Eric Pearl- spirituális vezető, gyógyító, szerző
" Az elmúlt tíz évben életemet az elme működésére és a spirituális gyakorlatok tudományos viszonylatban megjelenő vizsgálásával töltöttem és a gyógyítás csodálatos adományávalSzámomra megdöbbentő volt,mikor öt éve csapatommal megvizsgáltuk az energia követ. Nekem,mint kiterjedt létezőnek már a fizikai felmérés előtt lehengerlő élmény volt. A kő jelenléte erősebb,mint bármelyik nagy mesteré, akikkel találkoztam téren és időn túl. Az energia tesztek is megdöbbentőek voltak materialista kollégáimnak. Ez a létező olyan energetikai rezgésszinttel rendelkezik,amely ezen kívül a földön nem található meg. A Krisztusi szeretet rezgeti át. Az egyetlen sajnálatos dolog,hogy nem mindenki részesülhet ebben a csodában."
Rhonda Byrne- bestseller szerzőnő, forgatókönyvíró,producer
"Csodálatos. Az Újenergia egy fantasztikusan lehengerlő lehetőség,amelyet ez a kő foglal magába a legtöményebben. Én a tulajdon szememmel láttam gyógyulást,amely a kő miatt történt. Lehengerlő. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!"


David R. Hawkins- író, spirituális előadó
"Rengeteg mesterrel és létezővel foglalkoztam pályám során. Az analizációs skálám legmagasabb tudatszintjébe tudom,csak besorolni a követ. Nem egy rokonomat leptem meg vele, döbbenetes a hatása."
Drunvalo Melchizedek- szerző, spirituálsi vezető
"Kedveseim! Mindenkinek szívem legmélyebb szeretetéből ajánlom,hogy tapasztalja meg az újenergiát. Egy nagyon kedves barátom közvetlen kapcsolata fűződik a kőhöz. 1988 óta barátomnak B-nek nagyon súlyos cukor és hasnyálmirigy problémái voltak. Rengeteg gyakorlatott végzett és természetesen én is segítettem neki szintentartásában. A teljes csoda azonban 2014-ben történt meg,mikoris B-ről kiderült,hogy szakrális kő rendeltetett,vagyis azok közé a létezők közé tartozik,akiket a kő kiválasztott, s egyedi szakrális Újenergiaköve van. A betegsége 5 nap alatt teljesen elmúlt. Az orvosok teljesen ledöbbentek és csodává nyilvánították esetét. Tudjátok mit? Igazuk volt, ez egy valódi csoda!"

MAGÁN EMBEREK AZ ÚJENERGIA KŐRŐL
Horváth Balázs- vállalkozó, lovas
5 éves koromban kezdtem lovagolni és azóta életem szerves részét alkotta. 2008-ban volt egy nagyon súlyos lovas balesetem, amiben megsérült a gerincem. Az orvosok műtétet javasoltak, de sajnos a műtét kockázatában benne volt, hogy többé nem tudok járni, az pedig biztos volt, hogy többet nem lovagolhatok vagy sportolhatok és a járásom is sérült volna.
Mivel nekem a lovaglás az életet jelnti, nem egyeztem belel a műtétbe. Elmentem egykeleti orvoshoz,aki először akupunktúrával kezelt. Ez egy kicsit segített, de járni még mindig nem tudtam rendesen. Édesanyám egy kolléganője,aki szakápoló ajánlotta nekünk az Újenergia követ. Úgy voltam vele, kipróbálom, a legnagyobb dolog,amit veszíthetek pár eze ft, a legnagyobb ajándék viszont az életem. Kockáztattam.
A követ napi 5x alkalmaztam és az első pár napban semmilyen javulást nem éreztem, aztán kb. 8 nappal később egy éjszaka alatt elmúlt az éles fájdalom. Hat hét múlva , pedig már ismét lovamon Éliáson vágtáztam. Ma is könnybe lábad a szeme, ha arra gondolok mi lett volna ha nem segít. Csak ajánlani tudom és köszönöm a lehetőséget!
Magyar Márta- jóga edző, tantra mester, biológus, javas
Nagyon fiatalon elhízással küzdöttem, majd megtaláltam a jogát, amivel nem , csak, hogy lefogytam, de a betegségeimből is kigyógyultam, kivéve egyből. Vese daganatot állapítottak meg nálam. Mint az egészséges élet és alternatív gyógyászat hirnöke, kemo szóba se jöhetett nálam. Azt mondták, hogy valószínüleg , csak pár hónapom van hátra, mert az a fajta elváltozás könnyen áttételessé válik. Nagyon féltem. Bármit tettem, nem segített.
Egy francia barátnőm ajánlotta nekem az Újenergia köveket, amiből őszintén szólva úgy éreztem, hogy kössz, de nem. A szeretet és a bizalom, ami áradt kedves, gyermekkori barátomból győzött meg, hogy kipróbáljam. Megvettem a legnagyobb követ és alkalmazni kezdtem. Minden nap eggyel többször, mint az előírt. 4 nap múlva a következő kontrollom eredményét olvasva elszorult torokkal, enyhe hányingerrel és könnyekkel az arcomon fogadtam be , hogy a daganatom elkezdett zsugorodni. Három héttel később teljesen eltűnt és , azóta is tünetmentes vagyok.
Az energetikám növekedésével nem , csak betegségem múlt el, de megkaptam életem legnagyobb lehetősésgét. 5 évet éltem ezt követően álom országomban Indiában.
Az én tanácsom a kővel kapcsolatba: Ne hidd el,hanem csináld!
Nekem szószerint életem legjobb döntése volt.
Köszönöm ezerszer a terjesztőknek és az energiának, ami a mai napig velem van.
Namastee
Kiss Niki- óvónő, diák
25 éves koromig nem volt barátom. Sokak próbálkoztak a közelembe kerülni, de egyszerűen rettegtem kinyitni magam. Sok időt töltöttem egyedül, csak a kisgyerekekkel jöttem ki jól. Szociofóbiától is szenvedtem, nem bírtam villamoson, buszon utazni, tömegben lenni.
Egyik pedagógia tanárom, Rubás Enikó - ajánlotta az Újenergiakövet, hogy segíteni kicsit oldani a hétköznapi feszültségem. Nekem nagyon tetszett az ötelet, az energetikai dolgok és a meditáció is nagyon vonzott már régóta, csak nem jött valahogy lhetőség,hogy kipróbáljam. Kiderült, hogy kőhordozó vagyok, s mintha az egész életem megváltozott volna. Minden hirtelen értelmet nyert.
A kő használatával azt vettem észre először, hogy egyre kedvesebbek és előzékenyebbek velem az emeberek. Elkezdtem jól érezni magam kisebb társaságokban, elmentem moziba, állatkertbe.
Nagyon energetikusnak és boldognak éreztem magam először az életben. Megtaláltam álmaim munkáját, egy külföldi óvónői állást.
Ezt követően pedig 5 hónappal később találkoztam életem szerelmével,akivel azóta is együtt vagyunk és családot tervezünk.
A követ már nem minden nap használom, csak heti egyszer, de hálás leszek neki örökre,mert végre azt az életet élem ,amit megérdemlek.
Kinek ajánljuk az energia követ?
Kinek ajánljuk az Újenergia követ ?
Az Újenergia kő használatát ,olyan létezőknek ajánljuk, akik valamilyen fizikai betegséggel küzdenek vagy mentális, lelki problémáikon nem tudnak felül kerekedni.
Fontos tudnunk, hogy betegségeink leggyakoribb oka a belső energetikai ellenállásokból adódik. Belső ellenállás ,akkor keletkezik egy emberben,mikor nem tudja áttranszformálni a külső energiákat és eseményeket. Ilyenkor az energia szint rohamosan lecsökken ,s betegségek jelennek meg fizikai vagy lelki szinten.
Az Újenergia kő az energetikai szint gyors megnövelésével tud segíteni ,az emberi lelki vagy fizikai testnek.
Két féle kő elérhető bárkinek ,egy kis és egy nagy méretű, és vannak azok a ritka kiválasztott létezők kiknek a létezés őrzi már évszázadok óta kövét a csak neki szánt szakrális szimbolikus angyali kapuval.
A kissebb méretű kő tökéletesen alkalmas lelki problémák,illetve enyhébb fizikai vagy mentális zavarok megoldására és betegségek megelőzésére.
A nagy méretű kő egy nagyon radikális változást hozó energia megnyilvánulás. Ez azoknak az embereknek szükséges ,akiknek súlyos betegségük van vagy akik a kő meditáció segítségével ,nem csak önmagukat, de családtagjaikat vagy közös fizikai térben elhelyezkedő ismerőseiket is szeretnék kezelni.
A szakrális kövek, pedig sajnos nem minden létezőnek elérhetőek, csak az arra tudatilag kiválasztott magas szintű földi lényeknek. Ezekről a kövekról, csak azokkal áll módunkban a részleteket megosztani, akik arra kiválasztottak.
Nem nekem van problémám,de akinek van az elzárkózik a felsőbb erők segítségétől!
Sajnos mai világunkban egyre több ember elméje zárja ki az emberi léten túl létezők valószerűségét. Mi ,akik tapasztaljuk és látjuk más világok lényeit, létezőit és erőit, sajnos ilyenkor nem tudunk segíteni a bajba került szerettünknek, ismerősünknek. Ez nagyon szomorú.
A legtöbb technika ugyanis, csak akkor tudja kifejteni erejét ha nyitottságra lel. Azonban a Krisztusi kövek energetikai többletük révén, bármilyen ellenállást áthidalnak. Ha szeretnél segíteni szerettednek, barátodnak, ismerősödnek, aki nem egy helyen lakik veled ,akkor saját adataid helyett add meg az övét és ékszer vagy kiegészítő formájában elkészítik neki a követ s odaadhatod, mint egy ajándékot. Ez a lehetőség,csak a kisméretű kövekkel érhető el, melyeket enyhébb mentális és fizikai gyengüléskor,illetve lelki problémák leküzdésénél alkalmazhatunk. Ebben az esetben nem kell a követ az adott beteg szervre helyezni, hanem egy végtagon viselve vagy a zsebünkbe rakva fejti ki gyengédebb hatását.